Elkészült a 30%-kal könnyebb karosszériájú VW Golf

Posted by admin on június 25, 2009

A Volkswagen négy év fejlesztés után bejelentette, hogy elkészült a jelenleginél 30%-kal könnyebb karosszériájú Golffal. A SuperlightCar Project név alatt futó, további négy gyártó és 32 autóipari beszállító cég bevonásával folyó fejlesztés eredménye három koncepció. Az első teljesen acélból készül, ám már ez is 55 kg-mal könnyebb a jelenlegi modell vázánál. A második szerkezetben már könnyűfémeket is alkalmaztak, ám itt fontos szempont volt a költségtakarékosság is. A harmadik a legfejlettebb konstrukció, ebben az acél mellett magnéziumot, alumíniumot, sőt műanyagot is találunk, az eredmény pedig egy 30%-kal, 114 kg-mal könnyebb váz. A Volkswagen tervei szerint azonban a végső változat �mindössze� 82 kg-mal lesz könnyebb a jelenleginél, mivel e felett már igen drága a tömeg lefaragása. A wolfsburgiak fő célja ugyanis az volt, hogy az egyes kilók lefaragása ne kerüljön többe 5 eurónál. A pehelysúlyú Golf 2012-ben érkezik a kereskedésekbe. www.a5.hu

Az év autója lett a Golf

Posted by admin on június 25, 2009

A Volkswagen Golfot választották a “Világ év autójának”. A címet 25 országból érkező, 54 tagú nemzetközi zsűri ítélte oda a New York-i nemzetközi autókiállításon. Nálunk elsősorban a hagyományos Év Autója díjat tartják számon, amelyet idénre az Opel Insignia kapott meg, de ez a díj is hasonlóan jelentős, csak elsősorban az amerikai kontinensnek szól.

A hatodik generációs Golf a tavaly őszi párizsi autókiállításon mutatkozott be, az amerikai közönség csak most New Yorkban ismerkedhetett meg vele közelebbről. Odaát az év vége felé kezdik el a forgalmazását.

New Yorkban adták át a díjat.

Eddig a Golfból több mint 26 millió darabot értékesítettek a világ 120 országában, ezzel minden idők egyik legkeresettebb gépkocsija. Sőt akár a legsikeresebb is lehet, hiszen versenytársait, a Bogarat már nem gyártják s a Corollából is sokkal kevesebb fogy, tekintve, hogy a modellsorozat nagy része Aurisként él tovább. www.vezess.hu